A holnap hajnali update után kissé átalakul a chatrendszer, és több előre megadott szobán kívül, (pl. általános szerver chat, és mindenféle idegennyelvű szobák) végre privátban is suttoghatunk a kliensen belül.
2013-03-28
2013-03-26
Userinfo
A napokban több apró funkcióval is bővülni fog a kliens, melyeknek egyike lesz az, ingame, külön lap megnyitása nélkül is megtekinthető információ a játékosokról. Ha az ellenfél (vagy bárki) neve fölé visszük majd az egeret, játékon belül, a lobbyban, vagy versenyeken, az alábbihoz hasonló kis dobozban látjuk majd, hogy ellenfelünk egy rettegett Avatár e, netán csak egy varázslatokkal teletűzdelt teknőspaklival próbálkozó Quwargeledel.
Katt!
Az infók folyamatosan frissülnek majd, és a szintet, az elért tapasztalati pontokat a rangot, és a két élőpontot láthatjuk így. A frissítés a holnap kora hajnali restart után kerül be.
2013-03-25
Blogliga: Bump
Ahogy a legutóbbi témába vágó bejegyzésünkben írtuk, közzétennénk most, hogy mik lesznek végül a tiltott lapok, így, hogy már ismerjük, és akció közben is láttuk a kiegészítő lapjait. Átgondoltuk az eddigi döntésünket, és arra jutottunk, hogy az eddig tiltott lapok (Ragacsos iszappolip, Manaszívó kullancs, Trükkmester, Káosz hangjai) végül is nem lesznek tiltva. A kiegészítőből sem tiltunk további lapokat, a a Rhatt lapokon kívül. A további szabályokért, és részletekért a javasoljuk a fentebb linkelt bejegyzés áttekintését, illetve napokon belül bejelentjük az első verseny dátumát is.
2013-03-22
Exkluzív kártyák
A versenypontok által ezüstből elérhető kártyák között, megtudtuk, hogy lesz három online exkluzív kártya is. Még nem tudjuk, milyenek lesznek ezek a lapok, ám már vadul tippelgetünk, de mindenekelőtt a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk, így egy kis közös ötletelésre invitálunk meg titeket:
Az arányokból jól megsaccolható, nagyjából hova milyen erősségű kártyákat várhatunk. Rettentő kíváncsiak vagyunk, arra hogy 140k fölött ezer ezüstért micsoda atombomba jár majd, de természetesen amint megtudjuk, ki is kerül.
Milyen kártyát látnátok szívesen a versenypontokért?
Kommentekben szárnyalhat vadul a képzelet, és ki tudja, egy-egy ötlet még a fejlesztőknek is megtetszhet. Azonban ügyeljetek arra, hogy ne olyan kártya legyen, amelyhez hasonló már van offline játékban, és arra is, hogy milyen jellegű kártyákra lenne a legnagyobb szükség ebben a metában.
Illetve itt látható, hogy a bizonyos rangoknál mennyi ezüstbe kerül majd kiváltanunk egy-egy kártyát:
< 0 : 10
0 - 14 999: 25
15 000 - 29 999: 50
30 000 - 49 999: 75
50 000 - 64 999: 100
65 000 - 79 999: 125
80 000 - 99 999: 150
100 000 - 109 999: 175
110 000 - 119 999: 200
120 000 - 129 999: 250
130 000 - 139 999: 500
140 000+ : 1 000
Az arányokból jól megsaccolható, nagyjából hova milyen erősségű kártyákat várhatunk. Rettentő kíváncsiak vagyunk, arra hogy 140k fölött ezer ezüstért micsoda atombomba jár majd, de természetesen amint megtudjuk, ki is kerül.
2013-03-20
Versenypont rendszer
A napokban kerül bevezetésre, egy régóta várt rendszer, mely minden játékos versenyeredményének átlagán kívül, külön jutalmakhoz, mint pl rúnák, titulusok, és speciális kártyához is juthatunk majd. A pontok egy állandó, és egy háromhavonta (azaz szezononként) resetelődő részből állnak majd. A rúnák, és titulusok az első, míg a kártyák a második pont mennyiségétől függően, ezüstért lesznek majd megszerezhetőek, és ezekből szezononként újabb adagokat is kapunk.
Mindkét pont regisztrációkor, és természetesen a rendszer bevezetésekor a régi játékosok is 30000 pontról indulnak majd, ami akármeddig nőhet, de csökkenhet is!
Íme a rangok:
< 0 : Quwargeledel
0 - 14 999: Tisztiszolga
15 000 - 29 999: Talpas
30 000 - 49 999: Légiós
50 000 - 64 999: Lovag
65 000 - 79 999: Paplovag
80 000 - 99 999: Idéző tanítvány
100 000 - 109 999: Idéző
110 000 - 119 999: Csatamágus
120 000 - 129 999: Ezüstmágus
130 000 - 139 999: Hordaparancsnok
140 000+ : Avatár
A kártyák listáját még nem tudjuk (később kerülnek be), ám valószínű, az első pár rangon csak gyak-nemgyak erősségű, míg a legfelső rangon akár Ultraritka lap is elérhető lesz.
Mit gondoltok, milyen kártyák jönnek? Ki lesz az első Avatár? Kiből lesz quwargeledel?

2013-03-18
Célegyenesben a Battle of Summoners!
Információink szerint elkészült a játék, teljes angol fordítása, így már némi simítgatás után a nemzetközi közönség előtt is megnyílhat a játék, külföldről pedig elsősorban a Kongregateről lesz elérhető. Hamarosan bemutatunk pár angol lapot is, de örömmel jelenthetjük, hogy amit eddig láttunk a fordításból, kiváló minőségű!
2013-03-15
Treem Krónikái
Megjelent a várva-várt nagykiegészítő, Treem Krónikái címmel, 125 lappal, szabálylapokkal, és rengeteg új változtatással, és funkcióval. A csomag ára 200 kredit, amiért 2 ritka, 6 nemgyakori, 7 gyakori lény és 6 gyakori nem lény, lapot kapunk.
Hamarosan jelentkezünk a lapelemzésekkel, és egy metagame, illetve blogliga áttekintéssel, addig is mindenkinek sok sikert a vasárnapi nagyversenyhez!
2013-03-13
Teszterek figyelmébe
A fejlesztők folytatják a legutóbbi kiegészítő tesztelésekor bevezetett jó szokásukat, azaz a legaktívabb teszterek most is fognak jutalmat kapni. Ebben az esetben ez egy-egy random ritka lap lesz.
Nemrég bekerült az összes, eddig hiányzó lap, így most már a teljes kiegészítő tesztelhető. Érdemes felnézni azoknak, akik nem voltak a napokban, nagyon jó koncepcióerősítő lapok érkeztek.
A tesztet pedig ezúttal egy verseny fogja lezárni 14-én, csütörtökön (azaz holnap), egy 16 fős sokszínű versennyel. A versenyre kizárólag új lapokkal lehet nevezni majd.
Update: Íme végül a jutalmazott teszterek: Tigristappancs: Nord

Pista: Kérődző Moagrin
Ewokmaci: Zu'lit kísérlete
Gratulálunk nekik, és köszönjük a példaértékű tesztelést!
A tesztzáró sokszínű verseny, melynek nyereményét (mindenféle mennyiségű káoszkristály), élesben is megkapják a nyertesek, (szintén gratulálunk) így alakult:
2013-03-12
Isteni érzést plz, kkthx
Ne mondjátok, hogy nem mindenkinek az első gondolata, hogy a bemutatott szabálylap mennyire jól működne ezzel. De a manakorong-főapát-odacsapok tízet kezdés is rögtön szimpatikusabb. Illetve, amint látjátok, akár Hatalomkorlátra is jó lesz. Örülünk Vincent.
2013-03-11
Szenzáció, illusztráció
Elkészült laptervező pályázatunk győztesének illusztrációja, illetve végre megmutathatjuk, hogyan is fog kinézni játék közben. Egészen fantasztikusan néz ki a kép, imádjuk, köszönjük Bodnár Balázs!
A tovább mögött megtaláljátok a képet nagyban is!
2013-03-08
100
Örömünnep, hejehuja, hiszen elérkezett a századik bejegyzésünk! Ennek örömére, a kiváló Frostshock! blogtól gátlástalanul lenyúlva, ihletve, készítettünk egy mi is összeállítást olvasóink, és a mi statisztikáinkról, amivel Googleös blog révén igen könnyű a dolgunk, illetve meghirdetjük első, hosszútávú nyereményjátékunkat is!
- Böngészők terén rettentő büszkék vagyunk, mivel olvasóinknak csak 1,5%-a használ Internet Explorert! Az első három a Firefox (48%), a Chrome (39%), és az Opera (4%). Legutolsó helyen a Nintendo 3DS áll (<1%) amit, őszintén szólva nem is értünk.
- Legtöbben értelemszerűen Magyarországról látogatnak minket, másodikként az Egyesült Államokból, harmadikként pedig az Egyesült Királyságból. A többi ország eloszlása nagyjából egyenlő, ám volt egy látogatónk januárban Észak-Koreából is. Kizárásos alapon Kim Jong-Unra tippelünk, és ezúton is üdvözöljük a kedves Vezért, hogy szolgál az egészsége? Alakul a fókuszpakli?
- Legtöbben Windowst használtok (90%), majd az igen tág, Other Unix kategória következik (3%) és harmadik a Macintosh (2%). A mobil eszközök közül vérre menő harcot vív az Android 4.0.3 (1%) és az Android 4.0.4. (1%), kíváncsian várjuk a végeredményt, illetve jelenleg is kutatunk azután, mi a kettő között a különbség.
- Összesen 642-szer szóltatok hozzá a bejegyzésekhez, ebből 37-szer a nagy vihart kavart laptervező pályázat eredményhirdetéséhez.
- A legforgalmasabb hónapunk eddig Január volt, érdekes módon ekkor posztoltunk a legkevesebbet. A legnézettebb posztunk is ekkor született, ami a játék első updatejével kapcsolatos hírekről szólt.
- A legtöbb külső forgalmat a Google, a Facebook, és a 4chan (??) generálta. Ezek szerint nyitott valaki HKK Online fonalat a /v/-n?
- A legtöbb kommentet továbbra is egy kedves lengyel spammertől kapjuk, akinek köszönjük a figyelmet, de szeretnénk megkérni rá, hogy wysiadać.
- Általában a "hkk online blog" és különféle variánsaival találtatok ránk. Nem túl sok extrém született, de tudtunk szemezni olyan gyöngyszemekből mint pl. a "sárkány kenyér" (sárkány recept? sárkányokból sütik? megannyi kérdés), a "szőrmóka" (ez valami furry dolog lesz) illetve a "2012 USA katonai költségvetés" (segítünk, $1.030–$1.415 trillió dollár)
Ezzel kapcsolatban pedig meghirdetjük a hosszú távú nyereményjátékunkat is. Aki a blog első szülinapjáig (2013.11.05.) a legfurább keresőkifejezéssel talál ránk a Googleből (és screenshottal igazolja is azt) az az aktuális nagy, és kis kiegészítőből 3-3 csomaggal lesz gazdagabb! A nyertes személyét az olvasókkal közösen, egy hasonló, és reméljük minél terjedelmesebb válogatás után fogjuk kiválasztani. Sárkány kenyérre fel!
2013-03-07
Összefoglalás
Tehervonat sebességével közelít a nagykieg, ez a metaposzt pedig arra hivatott, hogy az eddig összeszedett újdonságokat könnyen megtaláljátok. Íme:
Chara-din fattyai: az első, új bejelentett faj, sok (nagyon, nagyon sok) 1/2-es Chara-din fattyára épülő, azokat nem csak támadásra, de erőforrásként is használó pakli. Ráadásul az egyik ultraritka játékba rakja mind.
Sárkányok: Elég komoly buffot valamint több lehetőséget a színválasztásra kapnak a kiegben, rájuk is fér, népszerű mivoltuk ellenére sajnos eddig nem teljesítettek túl jól.
Goblinok: Szörnykomponensekkel zsonglőrködő Tharr horda, rengeteg jó lap jön hozzájuk, csak győzzük összeszedni.
Thargodanok: Nagyon érdekes, és új lapokat kapnak, reméljük pont így lesz meg az a kevés, ami eddig hiányzott, hogy jó versenyfaj legyenek. Az Áruló Yathmog, bár nem néztük volna ki eleinte belőle, de rettentő gyors, néha első körös győzelmekért is felelős teszten.
+1
Szabálylapok: Csak közös tippelgetés, semmi konkrét, de úgy véljük, hogy a posztban, illetve a kommentekben megemlítettek a legesélyesebbek. Persze még lehet reménykedni a Fókusz Meglelésében is.
Illetve, itt találjátok a külön-külön bemutatott lapokat, mint pl. Lady Terilient, Zu'lit kísérletét, a Száguldó időt, és legutóbb a Hármas mágikus erejét.

2013-03-05
Lap az új kiegből
Odin próbatételeinek, Yggdrassil gyökereinek, a Star Wars jó részeinek*, a Star Wars rossz részeinek, a Half-Life sosem megjelent részének, és a Total Recallban látott egyik leányzó melleinek** a számán kívül, mostmár egy remek zöld erőforrás is!
*vitathatatlan alapigazság
**nem, nem teszünk be róla képet
2013-03-04
Rövidhír: további lapok
Ma reggel újabb adag lap érkezett a tesztszerverre, érdemes csekkolni, van köztük pár igen szép darab, hamarosan pedig a kiegészítő maradék lapkészlete, valamint a szabálylapok is elérhetőek lesznek!
2013-03-02
Szabályértelmezés - Büntetés
Nagyon régóta tervezem ezt az írást, de most, hogy megint előjött a büntetés / kárpótlás / jutalom kérdése, végre el is készítem. A büntetés (és a másik kettő) a játék legmegengedőbb szabálya, a legkevésbé jól ismert és a legfélreértelmezettebb is. A szabálykönyvben sincs jól megfogalmazva sem papíron, sem online. Online egyértelműsíteni fogjuk hamarosan, de előbb a működést kell letisztáznunk. Még mindig nem alakult ki a végleges kép.
A büntetés ugye azt mondja, hogy ha egy ilyen képességgel rendelkező lap kikerül a játékból, egy asztalon (esetleg gyűjtőben ...) lévő lap hatása miatt, vagy kijátszott varázslat által, akkor ..... A kijátszott varázslattal nincs is baj, viszonylag jól követhető és egyszerű. A probléma akkor jön, ha az asztalon lévő lap képességét vizsgáljuk. Sokan kérdezitek miért nincs büntetés, amikor az ellenfélnél lévő teknős szellem egyből elküldi a lapot, amit kijátszok. A papíron leírt szabály szerint kellene büntetnie. Online már átfogalmaztuk a szabályt, de még mindig nem a végleges megoldás, mint látni fogjátok.
A probláma akkor jön, ha az ellenfélnek is van egy Szőke Martinja a játékban és nekem is. Kijátszok egy büntetéses szörnyet, ami egyből meghal. Kié a büntetés? Ellenfélé? Az enyém? Van különbség, ha a lény csak 1 ÉP-s volt, vagy 2. Egyik esetben egyik szőke is elég, hogy meghaljon, a másik esetben kell mind a kettő.
Én ezt a kérdés sok helyen feltettem, hivatalos bíróknak, játékosoknak. A válaszok között szerepelt mindenféle megoldás, legalább 10 féle, ha nem több. Volt olyan is, hogy mind a ketten kell büntetődjünk, az ellenfél is én is. Volt olyan is, hogy az bűnhödjön, akié végül megöli. Csakhogy ezek állandó hatások, nincs sorrendjük, mind a két lap képessége hat folyamatosan, nem lehet sorrendet tenni. A szabály azt sem engedi meg, hogy két játékos is bűnhődjön.
Végül a Beholderhez fordultam, és tőlük megtudtam, hogy a büntetés igazság szerint csak a képesség használatra vonatkozik. Csak akkor van büntetés, ha a képesség ami miatt kikerül a lap az egy aktiválást igénylő képesség. És csak akkor van büntetés ha a használat vagy lapkijátszás után egyből elmegy a büntetéses lap.
Itt jön a pont, ahol még nem tisztáztuk le a helyes működést online sem. Ugyanis ha csak aktiválást igénylő képesség után van büntetés, akkor a Ryuku átokvarázs után nincs. Azt a képességet nem használjuk, hanem automatikus. Még árnyaltabb a helyzet a Haragos teknős kontra Víztisztító teknős esetében. Előbbi képessége aktiválást igénylő, járna utána a büntetés, utóbbi képessége automatikus, nincs bünztetés.
A soron következő kiadás után ezt a kérdést egyszer és mindenkorra rendbetesszük.
Addig is itt van még egy furcsa büntetéssel kapcsolatos felállás. Kijátszok egy párbajhőst ÉP növelő hatások nélkül. Ez egyből meghal. Kell ilyenkor büntetődnöm? Azért került ki a lap, mert kijátszottam. Az én lapkijátszásom miatt megy ki a lap. Szerintem például kellene bűnhődnöm, de sokan azt mondják nem. És ez megint megcsavarja kicsit a szabályt, de lehet azt mondani, hogy a lapon saját maga miatt nem sül ki a büntetés.
Írjátok le az esetleges véleményeteket a témában, hogy a végleges szabály kialakításában segítsen a véleményetek is. Még majd a Beholderrel is fogunk konzultálni az ügyben, hogy legyen pontosan, mert látszik, hogy ez papíron sincs elrendezve.
Matyee

2013-03-01
Rövidhír: Létszámváltozás
A hétvégi, Ultraritkás versenyek, a friss bontáson kívüli formátumok elindíthatósága miatt, mostantól minimum 32 fővel is elindulnak majd. Az első ilyen verseny, most vasárnap, hagyományos négy színű lesz, sok szerencsét!
Subscribe to:
Posts (Atom)