2012-11-15

Nyereményjáték - A jelentkezés lezárva

Az első nyereményjátékunk megfejtéséneinek beküldési határideje lejárt.
A bejegyzés kikerülése után érkező megfejtéseket már nem áll módunkban elfogadni.

A nyertest November 16. Péntek délután hirdetjük ki. Az időpontot azért nem tudjuk biztosra, mert szép számmal érkeztek a megfejtések, és mindet leteszteljük a tesztszerveren. Íme addigis néhány érdekeség a nevezésekről:

  • A legalacsonyabb beküldött sebzésérték 27. 
  • A legmagasabb végtelen, de ezt diszkvalifikáltuk, mivel olyan lapokat használt, amik nincsenek a játékban.
  • Szintén diszkvalifikáltuk, azt aki öt Khirr a Barbárral kezdett az asztalon.
  • Sajnos nem tudtuk elfogadni annak a nevezőnek a megoldását, aki Ashnod's Altart is használt, mivel az egy Magic: the Gathering lap. Vigaszdíjként elküldtük neki egy MtGvel foglalkozó oldal linkjét.
  • Csak egyetlen beküldő próbált szkritterként magzatot lehozni. Ügyes próbálkozás, de szkritter altípus sincs az online játékban.
  • A legtöbb megfejtésmódosítás, ugyanattól a nevezőtől hét (!) volt. Meglepő módon, eddigi számításaink alapján, a második megoldása sebzi a legnagyobbat.
Illetve, mivel többen kértétek, álljon itt a mi megoldásunk, amin még a játék kihirdetése előtt ötleteltünk. 
Asztalon
  • Gigantikus Lovas 3x 
  • Zarknod 1x
  • Khirr 1x
Kézben
  • Erdő dala 3x
  • Khirr 1x
  • Ghallai faló 1x
Kijátsszuk a 2. Khirrt (6vp) majd háromszor kézből, és kétszer gyűjtőből ellőjük az Erdő dalát. (1vp) Ezután ütünk a Lovasokkal, majd minden lényt beáldozunk a Ghallai falónak, és az utolsó VPből sebzünk vele. 
Összesen: 2400 sebzés

No comments:

Post a Comment