2012-12-20

Gyémánt lap elemzés 3/3

Befejező rész, a jó jellemű Istenek lapjaival.

Elenios

Sellő őrszem: Olcsó, viszonylag ellenálló lény, mindössze 10 gyémántért, és látja azt a rohadt polipot. Látja alatt pedig azt értem, hogy gond nélkül kockákra vágja. Sajnos leszedni nem nehéz, de hát ilyen áron ne turbó-Uwallát várjunk.








Szikrázó manahal: Kevés erőforrásként használható lény van a játékban, és ebből a szűk klubból is ez a legjobb. Szinte semmibe sem kerül, létrejöttét megakadályozni pedig nehéz. Leszedni nem nehéz, de hadd szedjék csak, van hogy azzal még jobban is járunk a kárpótlása miatt. 40 gyémántért igazán jó vétel.







Rhatt

Rhatt kisebb bajnoka: Egyfajta defenzív Óriás Denevér, a legjobb minél hamarabb kirakni, és csapkodni vele. Direkt blokkoló pakliba nem túl jó, inkább a kalandozós-gyógyítós vonalban látjuk majd hasznát, és csak 10 gyémánt. Kíváncsian várjuk Rhatt nagyobb bajnokát, Rhatt közepes bajnokát, és Rhatt lineárisan skálázódó bajnokát is.






Rhatt fénykora: Szegény, szerencsétlen blokkoló játékosoktól gyakran halljuk, milyen komoly traumát jelent nekik az, hogy ha nem sikerül az ellenfelüket a második körre 0-ba blokkolni, csak a harmadikban. Ám örvendezhetnek ezek a megtört hősök, mert ilyen problémáikat mindössze 70 gyémántért oldja meg ez a remek bűbáj!






Raia

Szent pajzs: Eleinte alábecsültük ezt a lapot, de azóta jobb belátásra térített minket, néhány pajzsos-fegyveres terminátor Zarándok. Amellett, hogy jó kis lap, rettentő szórakoztató mondjuk egy Démonölővel, és ezzel felöltöztetett kalandozóval halomra vágni a gonoszok setét képű hordáit.







Szeráf: Nagyot üt, és olcsón jön, főleg Raia bűbájával. Sajnos ritkán éli túl a harcot, de az őrposztot foglalni, vagy Mágia nélküli formátumon Múltidéző helyett jól jöhet.








Manacsapda: 1995-ös, legendás, erős lap. Az évek során újra kiadták változtatás nélkül, mivel erőssége miatt szükségtelen volt tovább tuningolni. Itt 100 gyémántért juthatunk darabjához, de az első 0-ért megfogott Erős erejénél meglátjuk majd, hogy megérte.







Színtelen

Taumaturgikus transzformáció: 10 gyémánt. Megszakíthatatlan. Véd a blokkolástól. Kötelező? Kötelező.

1 comment: