2013-02-04

Blogliga: helyzetjelentés


A napokban felmerült a kérdés: hogy állunk a blogligával? Nos eddig a csúszásnak technikai okai voltak, most, viszont úgy gondoljuk, hogy hiba lenne elindítani egy két két hónapos versenysorozatot úgy, hogy a táv felénél egy metagamet teljesen felforgató nagykiegészítő jelenik meg. Az indulás így valamikor március 15. után várható (a pontos dátumot értelemszerűen jóval előre bejelentjük majd), a tiltott lapok listája elképzelhető, hogy változni fog (a Rhatt lapokat kivéve, azok mindenképpen maradnak). Aki esetleg lemaradt, annak álljanak itt a szabályok összefoglalva.

  • Tiltott minden Rhatt lap.
  • További valószínűleg tiltott lapok: Ragacsos iszappolip, Manaszívó kullancs, Trükkmester, Káosz hangjai.
  • A nevezési díj minden Blogligás versenyen 16 kredit/káoszkristály lesz.
  • A versenyek max. 64 fősek lesznek.
  • A versenyek hagyományos 4 színű, 45 lapos formátumúak lesznek.
  • A versenyek körei három fordulósak lesznek.
  • 8 selejtező, és egy döntő lesz az első szezonban. A döntőre az összes versenyen 64 legtöbb pontszámot elért játékos kvalifikálódik.
  • A döntő első helyezettje egy különleges nyereményt is kap majd a kártyacsomagokon kívül (ezt majd a pontos dátummal együtt jelentjük be)
A tiltott lapok listája a kiegészítő lapösszetételétől fog függni, összesen, a rhatt lapokon kívül nem szeretnénk 5-6nál több lapot tiltani.

35 comments:

  1. Ez a csökönyös Rhatt-utálat (úgy, hogy a játék eleje óta nem kapott a szín tápot - senki ne nevezze annak az autentikus kreációt - meg közben kijött néhány lapocska a blokkpakli ellen) egyre kevésbé védhető a tekintetemben.

    Lenne egy kérdésem: azt mondjátok, olyan erős a Rhatt-dominancia, hogy ez a kizárás indokolt. Azok, akiket kizártok így (nyilván sokan vannak...?), azok előveszik a másik versenypaklijukat (mert fürjtojás mindig akad a hűtőben...), vagy egyszerűen le vannak ejtve, és versenyezzenek ott, ahol akarnak?

    Üdvözlettel (már ha kiengeditek a kommentet...):
    Wolf

    ReplyDelete
  2. Lehet hülye kérdés, de ultrákat lehet majd használni? Mert azért jött ki pár koncepcióteremtő UR, amivel pl. én is lehet próbálkoznék.

    Amúgy lehet, hogy most megköveztek, de szerintem logikátlan minden rhatt lapot tiltani. A lapkészlet egy jelentős részét kiszórjátok, pedig nem csak fókusz és blokk használ rhattot. Ha már mindenképp boszorkányüldözést akartok (Ami számomra érthetetlen több okból is.), akkor a következőt javaslom: Maximum 12 rhatt lapot használhatsz a paklidban.

    Ohyner

    ReplyDelete
    Replies
    1. Lehet majd UR-eket használni.

      Akiket érzékenyen érint a Rhatt lapok kizárása, azoknak továbbra is ottvan az összes többi versenyformátum ahol szabadon használhatja őket. Mivel terveink szerint kiegészítőnként lesz egy-egy szezon, ezért ez összesen maximum évi 18 db versenyt jelent, amiből kimarad ez a szín.

      Delete
  3. Tudom nem fogjátok kirakni, de azért leírom, hogy elég nagy baromság kitiltani egy színt. Kényelmetlen 14maxvp-vel játszani, mert beszek 3 bölcs látomást??

    ReplyDelete
  4. 45 lapnál tiltani a lapdobatókat és a manabuktatókat, drágítókat felesleges. Főleg úgy, hogy ez egy hagyományos verseny lesz. Mert az, hogy bontotton nem mindenkinek van ellenvarázslata, az egy dolog, de azért ne legyen kitiltva káosz hang, mert harminc lapos versenyen erős.

    Ha ezt komoly versenynek szánjátok, akkor a "alószínűleg tiltott lapok" utáni felsorolt négy lap tiltása felesleges. De persze ha megindokolja valaki, hogy egy négy színű 45 lapos versenyen miért is ultra tápok a lapok akkor elismerem, hogy tévedtem. Az ott felsorolt lapok, nem brokenek a formátumon, inkább pár ember egyéni nemtetszését mutatja.

    Ha elfogadtok egy javaslatot, akkor csak olyan lapot tiltotok, ami ellen nincs ellenszer az adott formátumon (Én nem tudok ilyenről.), vagy ami annyira erős, hogy a nevezők legalább 80%-nak a paklijában benne lesz.

    És köszönöm a választ a kérdésemre. Előreláthatólag keresek két haláldémont a blogliga versenyeire:)

    Üdv.
    Ohyner

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ez csak a nagykiegészítő lapösszeállításától függ majd, de abból még mi is csak egyetlen lapot ismerünk.

      Delete
    2. "vagy ami annyira erős, hogy a nevezők legalább 80%-nak a paklijában benne lesz"
      Aha, akkor lehet az összes kántert tiltani, biztos az indulók nagy része kontrollal fog menni, ha a fókuszt, blokkot kivesszük.

      "Maximum 12 rhatt lapot használhatsz a paklidban"
      Tehát a 12 fk maradhat, köszi az nekem pont elég :)

      Delete
    3. Anonymus, a fókusz kristályok így is, úgy is tiltva lennének akkor is, ha engednek rhatt lapokat játszani. Ez csak egy ötlet volt, mert erősnek érzem a teljes szín tiltását.

      Ohyner

      Delete
  5. Ahoj! Lehet, hogy hülyének fogtok nézni, de azért elmondom:
    Nálam jobban kevesen utálja bárki is Rhattot, mégis túlzásnak érzem a teljes körű tiltását, még akkor is, ha ez csak egy szubverzió a játékon belül. A fókuszok tiszta sor, a használóin kívül senkit nem fog zavarni, de a komplett szín kicsit túlzás. Mivel technikailag szvsz kivitelezhető, elég betenni egy blokk korlátot, amivel minden Rhatt lap csak 1-et blokkol azon a versenyen, illetve 10VP-vel maximalizálni a blokk hatását (a készítők megcáfolhatnak, ha nem oldható meg a technikai rész). Az egész színt nem kell ezért még kizárni, mert igen jó paklikat lehet kihozni belőle blokk nélkül is...
    A felsorolt példalapokból csak a polipot és a kullancsot tartom indokoltnak, amivel első körben lehet ellehetetleníteni az ellent, a többire van gyógyszer, se szeri- se száma.

    MasterV

    ReplyDelete
    Replies
    1. Pont ez volt az eredeti terv, hogy blokk korlát, de sokkal (sokkal-sokkal) húzósabb megoldani.

      A többi tiltott lap még kérdéses, a kiegészítő megjelenése utáni versenyeken, és statisztikákon múlik.

      Delete
    2. 45 lapból nem annyira könnyű behúzni egy kullancsot, polipot az első körben (szerintem). És ott az erős, átok, és az a sheran xvps lap is ami nem varázslatot fog. Használni kell őket, vagy sideba berakni. A polipnál pedig, ha nem az ellenfél kezdett ugyanúgy ott van már 3vp-d amivel le lehet szedni. Messze nem olyan táp ez a két lap 45-ben. Persze kijöhet jól, de azért harmadik körben egyiket sem húznám már fel.

      Ohyner

      Delete
    3. Statisztikailag kb 1:3 esély van behúzni egyiket is, másikat is.Az azért elég jó. És mivel ellehetetlenítő lapok, erős támogatással (egymással illetve mocsárlázzal), meglehetősen kevés esély van ellenük,ha első 2 körben kifigyelnek. Persze, mondhatjuk, hogy ott vannak a 0 VP-s counterek, de azok felhúzására is ugyanannyi esély van, nincs is belőlük túl sok és még drágák is. Ne arról szóljon a játék szerintem, hogy két nemgyakori lap ellen fix 9 lap legyen a pakliban, a legdrágább counterekből...

      Delete
  6. Üdv,

    jó a poszt, újra felvetett egy régi témát. Korábban már írtam hogy sajnálom a Rhatt tiltását. mert ugyan csak 6-9 lapot használok belőle de azok hasznosak ( counter, lapleszedő, erőforrás ) ami minden pakliba jó. De hát ha így hát így. Személy szerint már nagyon vártam hogy induljon a liga de üdvözlöm a döntést hogy a kieg után hozzátok csak be. ( jelenleg nem igazán versenyképes a 45 lapos paklim ) Szerintem a többi lap közül sok tényleg ne olyan tápos egyedül a hang amit versenyen szoktam látni.

    ReplyDelete
  7. Csatlakozom Ohyner-hez, szerintem is komolytalan így ez a verseny - vagyis bocsánat pontosítok: amatőr.

    A lap tiltásokat jobban át kéne gondolni a lapdobatós és manabuktatós lapok egyáltalán nem erősek és mivel mindegyik gyaknemgyak inkább csak a kisebb pénzű játékosokat (a legnagyobb játékosbázist) akadályozzátok vele.
    Ha az volt az elvetek hogy túl erős túl gyakran használt lapokat akartok tiltani akkor ennyi erővel a hatalom szavát, rend erejét, bűvös tavacskát, cselvetést is lehetne tiltani, a szúnyogos-ewgbertes vonalról nem is beszélve (persze ez is hiba lett volna, de legalább megértettem volna a döntésetek lényegét).

    A teljes rhatt vonalat tiltani is érthetetlen, nem lett volna egyszerűbb kitiltani a zafír fókuszt, bölcs látomást és rhatt templomát?
    A rhatt papja pl nagyon sok embernek fog hiányozni.

    kfa

    ReplyDelete
    Replies
    1. A további lapok tiltása át lesz még gondolva, sokszor, elég jó érveket is hallottunk a maradásuk mellett.

      Akinek pedig hiányoznak a Rhatt lapok, az egyszerűen nem ennek a versenynek a célcsoportja. Hatalomkorlátra sem megy aki nem akar ritkák nélkül játszani.

      Delete
  8. Én sem értem ezt a nagy tiltási mizzériát. Majd ha folyamatosan azt lehet látni, hogy ilyen deckek nyerik a hagyományos versenyeket és azok sem tudnak ellene tenni akik akarnak(értsd értelmes sideot raknak össze) akkor ok aláírom korlátozzunk,de még akkor is túlzó a jelenlegi megoldás.Simán van csak most is 4-5 pakli ami esélyes oda érni a dobogóra(hátmég az új kieg mit hoz) egy versenyen és nem is elsők között említeném a blokkoló koncepciót...

    ReplyDelete
  9. Csatlakozva az előttem szóló játékoshoz:
    "Statisztikailag kb 1:3 esély van behúzni egyiket is, másikat is.Az azért elég jó. És mivel ellehetetlenítő lapok, erős támogatással (egymással illetve mocsárlázzal), meglehetősen kevés esély van ellenük,ha első 2 körben kifigyelnek. Persze, mondhatjuk, hogy ott vannak a 0 VP-s counterek, de azok felhúzására is ugyanannyi esély van, nincs is belőlük túl sok és még drágák is. Ne arról szóljon a játék szerintem, hogy két nemgyakori lap ellen fix 9 lap legyen a pakliban, a legdrágább counterekből."

    Első körös káosz hangjai után -főleg hogy a legtöbb paklinak nem a szerencsén múlik megfognia, hiszen egyáltalán nem használ owooti-t, szúnyogírtást...- is közel behozhatatlan lehet a laphátrány.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Abban mindenképpen igaza van a fentebb hozzászólóknak, hogy a Káosz hangjait a legkönnyebb megfogni azok közül. Az általad felsoroltakon kívül még bőven van ami megfoghatja, ráadásul viszi az antimágia is.

      Ha jön még dobatós lap, esetleg több is, akkor a tiltása valószínűleg feleslegessé is válik.

      Delete
    2. Ne értsd félre majd a kommentemet, én sem költöttem eddig a játékra pénzt. Amim van, azt mind a tudásomból, szerencsémből szereztem. Nincs meg minden ellenvarázslatom, három erősöm van, amire a játék elején összegyűjtött kreditemet költöttem, mivel még ma is meghatározó lap a papír alapúban, ezért úgy gondoltam, ezt a vásárt hosszú távon sem bánom meg.

      De mire akarok kilyukadni. Ez nem egy hatalom korlátozása verseny, tehát mindenki fogadja el, hogy aki tudott rá költeni, és mellette játszani is tud, az előnyben van. Nincs mindenkinek pénze a drága lapokra, akkor tiltsuk ki őket? Vagy azokat, amikre van ellenszer, csak drágák? Tehát, aki költött a játékra, akinek nagyobb gyűjteménye van az ne legyen előnyben?

      És ahogy írták is, pl. troglodita törzsfőnök, jól kezeli a kullancsot, polipot. Ha nem extrém jó a húzása, akkor simán megfordítja a meccset. És akkor ne hozzuk fel azt, hogy de utána rögtön kijön a manakorong, meg a mocsárláz. Mert akkor már 3 lapnak kell kezdőkézben lennie. Ugyanúgy kell +1 lap az első körös káosz hangjaihoz.

      Amúgy én sem értem, miért ezek a lapok a közellenségek, mert pl. a cselvetés sokkal több pakliban benne van, a hordától a kontrolig, és aki tudja használni, nem csak rögtön ellövi, annál ugyan úgy megnyeri a játékot. Vagy miért nem tiltjuk rögtön a denevért is? Első kör korong denevér, mire leszeded két izom van rajta, meg is van a terebélyes lapelőny.

      Nem kell rögtön boszorkányüldözést csinálni, ha van egy néha extrémen ellehetetlenítő lap\kombó. Ezen kívül el kell fogadni, hogy az előnyben lesz aki költ rá. A rhatt félelem is többnyire ebből van, hogy akik kezdetben pénzt áldoztak a játékra, azok összerakták belőlük a blokkot, fókuszt (mert 45 laposon nem elég már a 12 kristály). Persze, hogy nem dobják el az egészet. És igen, az ellenlapok egy része drága, és ha még emellé én nem is költök semmit a játékra akkor természetes, hogy nem tudom megverni. Nem azt mondom, hogy nem erős paklik, de aki ugyanannyit beletesz a paklijába, mint egy profi blokk pakliba szokás, és készül ellene, annak nem lesz legyőzhetetlen.

      Tisztelettel
      Ohyner

      Delete
    3. Bőven? Annyira nem. Van még erős ereje, cselvetés és vége is a felsorolásnak.
      Antimágia? "Első körös" kezdés esetén, pl. korong/energiaital és káosz után?.
      Ha nem a "káosz" kezdi a partit, akkor is hol tart még az antimágiás rész és milyen gyakran játszunk pl. első körben antimágiás lappal (szerény a kínálat: teknős, szerencsés esetben ballaszt vagy korong után antitalentum)?
      Bocsánat hogy ragoztam!. A lényeg hogy jelen lapkörnyezetben a tiltás mellett is szól annyi érv (ez persze a kiegészítő után változhat, vagy még egyértelműbb lehet a mellőzés).

      Delete
    4. Ott az owooti trükk, bizonyos paklikban a szúnyog. Ha pedig én kezdem a játékot, és nem tud vp-t termelni, akkor ott az összes többi ellenvarázslat. De ha tud is, és én kezdek, akkor pedig ott a rend ereje pl.

      Ha ezt megnézzük, akkor a két lapos kombo ellen (manatermelés és káosz hang) van négy megoldás nulla vpből ( erős, cselvetés[ezüst lap], szúnyog, igazság pillanata), ha egy vp-t nézünk, akkor ez kibővül a rend erejével, két vp esetén manacsapda, három vp esetén, meg az összes többi ellenvarázslat. Szerintem ez bőven sok megoldás egy lap ellen, vagy egy kétlapos kombó ellen.

      Ezen kívül úgy beszélnek sokan a káosz hangjáról, mintha mindig az ellenfél kezdene. Nem úgy megy le egy verseny, hogy az ellenfél mindig kezd, és ehhez mindig behúzza a káosz hangot, meg a manakorongot, energiaitalt.

      Szerintem ebből, és az előző posztjaimból jól látható, hogy indokolatlan a tiltás. Persze ha bejön az ellenfélnek idegesítő, de azért ez nem általános. Ráadásul, középjátékban már a hajad téped, ha ezt a lapot húzod fel. Nem hiszem, hogy szerencsés, ha "nem szeretem ezt a lapot, mert már szívtam meg ellene" alapon van tiltva papír.

      Tisztelettel
      Ohyner

      Delete
    5. "Ott az owooti trükk, bizonyos paklikban a szúnyog. Ha pedig én kezdem a játékot, és nem tud vp-t termelni, akkor ott az összes többi ellen varázslat. De ha tud is, és én kezdek, akkor pedig ott a rend ereje pl."

      Tehát kb azt mondod, hogy aki kontrollal játszik azokat nem zavarja a kullancs/polip, a többiek meg így jártak :)Illetve akkor mindenki betárazza a kántereket, de úgyis betiltják, mert 80%+ játszik vele, vagyis túl erős.

      Delete
  10. Csakhogy ne minden komment ellene szóljon...
    Szerintem ez a blogliga jó így ahogy van, a blogosok szervezik, az ő szabályaik szerint legyen. Akinek nem tetszik nem muszáj részt vennie rajta, aki meg részt akar venni az fogadja el, hogy ezek a szabályok! A rhatt korszak előtt is volt játék és szerintem nem is volt rossz, így nekem speciel nem hiányozna. Szerintem ennek pont ez lenne az érdekessége, hogy úgymond visszahozná azt az időszakot.
    A másik meg, hogy ha én szerveznék versenyt és tegyük fel kitiltanám a kontrollos lapokat (mert én azt nem szeretem), nem érdekelne, hogy kinek tetszik, kinek nem, ez egy általam szervezett verseny, vagy részt veszel, vagy csinálsz magadnak egy másikat...

    Nekem ez a véleményem.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Az elképzelhető, hogy a későbbi szezonokban egész más lesz a tiltott lapok trendje, erre fel fogjuk mérni az igényeket. Többek között olyan terv is volt, hogy a veszélyes faj formátumra alapul majd a liga, csak a counterek, és rhatt tiltásával, ám egyelőre ehhez kevés a lap.

      Delete
  11. Sziasztok!

    Nekem sem tetszik a rhatt tiltas es termeszetesen meg is osztom miert nem !:)
    Eloszor is vegyuk elsonek a rhatt/fokusz paklit. Kikapok elso korben... masodik kor van side ugye bar es itt jegyeznem meg h az elso UR 128 as versenyen ami 4 szinu volt az ellenem jatszott emberek 80%-a tehat nagyresze nem rendelkezett side-al. Tehat masodik kor ha nem vagyok annyira elengedve anyagilag es keszultem a versenyre, akkor besideolok a fokusz pakli ellen 3 korrodaciot (ezust lap), 3 felszabadito kacagast (gyakori), 3 giga oklot (gyakori) es netantan 3 taumaturgikus transzformaciot es siman lehozom a meccset. Van meg antimagias antitalentum vagy tyrxacotl es ez mind gyak-nem gyak es meg nem is beszeltem a ganuid vadaszatrol vagy az aktiv mana termelesrol. Tehat nem ertem hogy hova tiltunk egy olyan szint ami ellen annyira durvan belehet sideolni h meg sem fog szolalni az elkovetkezendo ket korben, es elfelejtettem a fairlight lenyt ami lapot huzat ha valaki max vp-t csokkent! Ha a jatekosok tobbsege arra nem kepes h normalisan sideal felkeszuljon egy 128 as UR versenyre legalabb annyival h tudja h mik a favorit deckek, akkor ne induljon!!! Arrol nem is beszelve h a legtobb ritka lapokkal tele tuzdelt paklikat es siman meglehet fogni, olcso antimagias-hordas paklival amit kb az egyik legjobb horda ellenes lap kitiltasaval tapolnak tovabb amit ugy hivnak h Regi dallam! A tobbi emlitett lap valoban idegesito mindeki szamara es valoban csak azok az emberek tudjak megfogni akik rendelkeznek counterekkel vagy draga olcso lapleszedesekkel, de konyorgom, akkor dontse el a kedves beholder kft hogy jotekonykodni szeretne vagy penzt keresni?!

    ReplyDelete
  12. Tegnap gondolkodtam azon, hogy ha kicsit rugalmasabbak lennétek, akkor nagyon jó versenyévadot tudnátok csinálni, ami kreatív lenne, és változatos.
    Teszem azt:

    - Minden versenyen egy szín teljesen ki van tiltva, de mindig másik. (Attól még lehetne tiltani a blokk és fókusz kulcslapjait, ha ezeket a paklikat ki akarjátok zárni. Sokkal változatosabb, érdekesebb lenne a sorozat.

    - Vagy minden formátumból lenne egy verseny (bontott, egyszínű, hatalom korlát, 4 színű, sokszínű, stb...) Tudom a tervetek az, hogy minden verseny hagyományos lesz, de ez ugyanúgy unalmassá teszi majd a versenyeket, mintha mindenki blokkolna. A játékosok 95% minden versenyre ugyanazzal a paklikkal megy, aminek a következménye az lesz, hogy az első 5-10 helyezettnek bérelt helye lesz. Többnyire csak a sorrend fog cserélődni. Nem akarok megint vészmadár lenni, de az utolsó két versenyen majd, ami megelőzi a döntőt, hó ha a minimális nevező szám meglesz.

    - Ezt már nehezebb megoldani, de lehetne olyan is, hogy gyakori lapok listájából véletlenszerűen ki lenne húzva 4 lap, amiből kötelező 3-3 használni a pakliban. Lehet, hogy nem is illenek össze, de biztos vagyok benne, hogy megmozgatná az emberek fantáziáját, hogy melyik irányba menjek el. Lenne kötöttség is, de mellette szabadság is egyben.

    Tudom, nem vagyok blogszerkesztő, így csak javasolhatok, véleményezhetek, de szerintem ilyen kreatív szabályokkal lehetne egy emlékezetes nívós versenysorozatot csinálni. Ettől függetlenül, az előttem szólóknak abban igaza van, hogy ti döntötök, a ti szabályaitok, csak nem örülnék neki, ha az első fan versenysorozat megbukna, unalmassá válna. Pedig, ha minden verseny ugyan olyan lesz, akkor elszállingóznak majd a játékosok, és ugyanúgy x pakli lesz mindig az első, csak épp az nem a blokk és a fókusz lesz.

    Tisztelettel
    Ohyner

    ReplyDelete
    Replies
    1. Csak az első szezonban lesz hagyományos a formátum, utána még meglátjuk mi az ami populáris, és összerakható a speciális szabályokkal is (így például a jellemharc szinte biztosan kimarad).

      Kötelező lapokkal vannak ötleteink, de ennél is a lapkészlet bővülésére várunk.

      Az aktív részvételben pedig nagyon bízunk a fődíj miatt, de ezt egyelőre takarja jótékony homály.

      Delete
  13. Esetleges profi es amator ligakra nem gondoltatok meg? Szerintem van egy kemeny mag ami kb 20 jatekos, akiknek vagy megvan az osszes lapja vagy van egy ket eros paklija! Nyilvan ezek a jatekosok ellen nem sok eselye van egy kezdo paklival rendelkezonek vagy annak aki nem rakott bele lovet! Ezert esetleg csinalhatnatok amator ligat ahol a nyeremenyek alap paklik lennenek es elso helyes UR kb ahogy a vasarnapi verseny megy. A profi liga pedig lehetne komolyabb sztem van eleg olyan jatekos aki rakott bele eleg sok lovet es az h hetente kiosztotok egy UR-t egy frissen bontottan ez kb olyan mintha vennek egy lotto szelvenyt... es nem erzem fairnek azt h azok a jatekosok akik mukodtetik a jatekot a penzukkel nem igazan kapnak semmit vissza a penzukert! Folyt. Kov.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Mi nem gondoltunk, de a fejlesztők igen, és tudomásunk szerint már készül is.

      Delete
    2. En vetkem akkor! Azt hittem h szorosabb a kapcsolat a blog es a beho kozt! Majd akkor nekik irkalok! :)

      Delete
    3. Semmi gond, de egyébként nem a beholder fejleszti a játékot.

      Delete
  14. Ha pedig komolyabb line-upot szeretnetek elerni, ami alatt azt ertem h tobb 45os pakli+side-os emberke legyen aki el is fog indulni egy hagyomanyos versenyen. Akkor tenni kene valamit a 30 lapos deckek ellen! Ha megfigyeli valaki egy normalis hetkoznap gyorsmeccs szobajaban forgo meccsek nagy resze 30 lapos, amit mar csak azert is tartok hulyesegnek mert mindenki farmolja az ezustot ahelyett h normalis 45-os decket probalgatna... es itt jon a kepbe az h valamilyen szinten kotelezove kellene tenni a 45 os paklikat, mondjuk azzal h csak 45 os meccs utan kapsz ezustot! Ezzel sec perc alatt meglenne oldva a 45os kerdes.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ha csak 45 lapos játékért járna ezüst, az nagyon nagy kiszúrás lenne a kezdőkkel szemben. Aki versenyezni szeretne, az ígyis-úgyis 45 laposozni fog, gyorsmeccsen meg hadd játsszon mindenki amivel akar.

      Delete
    2. Igaz! Kivetni valom lenyege az volt valojaban h olyasfele rendszert kellene kidolgozni ami batoritja a 45 os pakli epiteset. A rhatt utalat meg csak abbol fakad h sok jatekos azt se tudja mi az a side es egy blokk/fokusz ellen gyak nem gyakbol is szepen ossze lehet tenni sideot! Szoval lehetne irni egy jo kis cikket kezdoknek hogyan epitsenek decket es sideot hozza! Ha megse lesz rhatt akkor nem lesz de akkor majd mas favorit deck lesz a meno! Sztem nem biztos h ez jot tesz! Hiszen ez is a jatek resze es ahelyett h mindenki megtanulna jatszani ellene nerfet kap! Mind1 ti tudjatok! Meg annyit akartam kerdezni h teszternek hol es mikor lehet jelentkezni?

      Delete
  15. Anno én is javasoltam hasonlót a HKK Online készítői felé, hogy mi lenne, ha a kezdő (értem ezt a regisztráció után kapott) paklik nem 35, hanem 45 laposak lennének. Több szempontból is előnyös lenne, egyrészt, amit már megemlítettek, hogy ösztönözne mindenkit arra, hogy 45 formátumban játsszon, másrészt mindenkinek lenne már alapból egy, a verseny formátumának megfelelő deck, így ha azzal akar játszani is valaki, hamarabb rájöhet, hol a gyengéje, az erőssége, és milyen lapokat kell beszereznie, ne pedig egy teljesen új decket kelljen megépíteni. Mindemellett azok akik 35 lapot kapnak, ahhoz h versenyezzenek rákényszerülnek a vásárlásra, így viszont tesztelhetik magukat, és ha sikerélményük van komoly versenyeken is (nem úgy kell érteni, hogy alapdeckkel egyből versenyt nyer) és csomagot nyer, amiből már tud akár kereskedni, akkor nagyobb lesz az ösztönzőerő, hogy kicsit még rátápoljon. Bizonyára ki lehetne egy kalkulálni, spekulálni, én ezt nem tettem meg, puszta megérzés.

    Mindemellett sajnálom a kirohanásom a rhatt ellen. Ugyan nem értek egyet vele, és még most is úgy gondolom h ez 5-6 embernek kedvez csak, de a Ti házatok, a Ti váratok... :)

    ReplyDelete