A hét végétől, illetve legkésőbb a jövő hét elejétől fokozatosan indul az új lapok tesztelése, így a mostani, hosszabb tesztidőszakra jelentkezni is hamarabb lehet. A biztonság kedvéért felhívnánk a figyelmet rá, hogy a tesztszerverről információ kiszivárogtatása kitiltással jár.
Teszternek az info@hkkonline.hu címen lehet jelentkezni, mostantól. Összesen azonban a meglévőek mellé csak 30 új teszter kap kódot, de ne csüggedjen aki esetleg lemarad, az inaktív teszterek szigorúan szűrve lesznek (ez az eddigi teszterekre is érvényes), lesz még lehetőség a bekerülésre.
Tehát jól értem, az eddigi teszterek továbbra is tesztelők maradnak? (persze csak ha aktívak) :-)
ReplyDeleteBő egy hónapja írtam a készítőknek, hogy nem tudok a teszt felületen belépni a "játék" részhez. Paklit tudok összerakni (többet is),csak kipróbálni tesztelni nem tudtam vele.A készítők egy ideig próbáltak segíteni, problémát megoldani,de ez abba maradt és a helyzet nem változott semmit.
ReplyDeleteUgyan azt az üzenetet kapom mindig "A kapcsolódás a szerverhez nem lehetséges."
Pedig másik gépen, másik modemmel is próbálkoztam már.
Ezek után,ha kiraktok a tesztelők közül,azt természetesen megértem,mivel 1 prcet sem tudtam tesztelni, pedig szerettem volna.
Azokat is ki kellene szűrni, akiknek a tesztelés abból áll, hogy 42 lap a versenypaklijából, 3 új lap, és lenyomja a vp-met nullára a második körben. Sajnos ilyen is volt, és kénytelen voltam vele játszani, mert más nem volt fent, két játék után már én sem...
ReplyDeleteAz ilyennek a jó édes... Maximálisan egyetértek. Javaslom az ilyeneket jelenteni, nem erre való a tesztszerver.
DeleteEz nem feltétlenül a másik hibája. Nekem is volt,hogy a verseny paklimmal kellett játszanom,mert beléptem,és mondták,hogy jöjjek játszani. Mondtam,hogy nincs új paklim,de azt mondták nembaj,a másiknak van,és az is már tesztelés. Mondjuk én volt,hogy vártam fél órát,csakhogy a másik összerakjon egy teszt paklit:) Türelem kérdése.
Deletejelentkeztem még anno teszternek ezután a felhívás után
ReplyDeletevalami visszajelzésre mikor számithatok?
killerhimmer