A versenypontért elérhető kártyák közül, a három, online exkluzív kártyáról jutottunk némi infóhoz, de érdemes figyelembe venni, hogy a kártyák még tesztelés alatt állnak, így még bármilyen módon változhatnak is.
Quwargeledel: Akár 0 alatti pontszámmal is elérhető majd, mindössze 10 ezüstért. Bármilyen lényekkel működő pakliba illő, gyakori szintű lap, ami egy kör erejéig tápol majd egy célpont lényt. Színtelen/Bufa lesz, és ingyen, vagy nagyon olcsón is lehozhatjuk.
Félresikerült varázslat: Erről csak annyit tudunk, hogy 2 VP-s Fairlight varázslat lesz, megjelenik rajta Ewgbert (!), és, hogy 80 000 pont elérése után juthatunk majd hozzá 150 ezüst/db áron, így Ritka erősségre érdemes számítani.
Ezüstmágus: 120 000 pont, 250 ezüst. Nagyon erős, kifejezetten versenyekre tervezett defenzív jellegű kalandozó. Elsősorban a saját maga által termelt jelzőket használhatja majd fel különféle módokon, de a pontszámkövetelményből már látszik, hogy valami nagyon izmosra érdemes számítani. Kíváncsian várjuk, már csak azért is, mert az Ezüstmágusok nagyon fontos részei a játék történetének, de úgy tűnik méltó lesz ehhez a lap.
No comments:
Post a Comment