2013-05-16

Alanor ostroma!

A frissen megjelent kiegészítőt a kredites csomag lapelemzésével ünnepeljük, a tovább után, hamarosan pedig folytatjuk az ezüst lapokkal.


Chara-din bűbája: Elsősorban a dobatós koncepciót erősíti ez a rég várt isteni bűbáj, amelynek immáron van elég lapja ahhoz, hogy rendes, önálló pakliként létezzen. Ettől függetlenül minden Chara-dinre építő pakliba nagy táp, nekünk fattyakkal, sőt Thargodanokkal is kiválóan működött. Külön örülünk annak, hogy több az isteni bűbáj, ráadásul a számuk szaporodni is fog a közeljövőben!






Leah bűbája: A HKK egyik legjobb illusztrációja, beton olcsóbbítás a gyengélkedő Leahnak, és körönként egy egy lap visszavétele. Mi kellhet még?









Morgan irtóztató ereje: Például ez az igen erős és trükkös counter, amivel végre a fekete színnek sem kell szégyenkeznie egy elhúzódó reakciósor-csatában. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy csak az ellenfél lapjaira vonatkozik a korlát, bármilyen saját varázslatot megfoghatunk!







Sang, a hetedik: Counterelhetetlen önálló jelző-irtó aktívan érkező vámpír. Szüksége volt szegény vérszívóknak már egy-egy jó lapra, és az jelzőleszedés fontotosságát mint minden alkalommal, most is igyekszünk hangsúlyozni. Ebben igencsak jeleskedik alanyunk, side-lapként Tizennegyedikes pakli ellen csodákat művelt, de a szokásos vámpír tápokkal könnyen meghízik akkorára, hogy támadó lényként is hasznos legyen.





Suiraqua, a várvédő: Régebben agyondicsértük, joggal, a tesztek alatt is jeleskedett, annyira, hogy a tervezett erősítésre (mágikus támadás+védelem) végül nem is lett szükség, a teszt korai szakaszában le is került róla, mert kettőért a mágikus 10/10 bizony igen kellemetlen pillanatokat okozott gyakorlatilag minden paklinak. Ennek ellenére, régi formájában is nagy táp, természetesen minden épület pakliba kötelező.





Manapajzs: Érdekes, sokoldalú lap, ami sok helyre beférhet, de kötelező helye sehol sincs. Egy Raiás gyógyulgatós-kontroll hibridben mondjuk elég durván szólt a tesztek alatt, érdemes próbálgatni, cantrip mivolta miatt beragadni sem fogunk vele.







Állati ösztön: Soklényes paklikban counterelhetetlen, kvázi fix lapelőny, de 30 lény alatt szerintünk elég kiszámíthatatlan. Számítsuk bele azt is, hogy kijátszásával vesztünk is egy lapot, és ha az egyik húzott lap nem lény (amire ilyen, vagy ennél kisebb lény/minden más arányban nagy az esély) akkor tulajdonképpen csak egy lapot húzunk egyért. Erősen paklifüggő, hogy hatalmas táp, vagy csak elvesztegetett kockázat, azért, hogy megfogni nem lehet, szívmelengető.





Bazmaon: Megtermett Thargodan verőlegény, érdekes képességgel, aminek hála kontrollban ugyanúgy el tudjuk képzelni, mint a fajtársai között. Azért Baghar fétisekkel, Hívó kürtökkel, a második körben 0-1-ért egy 6/6-os repülő lény... Ylgoroth helyett kaptuk, és véleményünk szerint jól jártunk a cserével.







Hadiállapot: A pörgős Tharr vonalat erősítő, illetve hordatápoló bűbáj. Kicsit sokalljuk a költségét, de ha sikerül megtartanunk egy darabig, többszörösen behozza a bele fektetett erőforrásokat. Goblinok közt próbáltuk, elég impresszív eredménnyel, de ha sok leszedést használunk, és befér Tharr, simán erőforrásként is érdemes lehet kipróbálni.






Ro'galhal gyóntató: Elsőre nem értettük ezt a lapot, de minél többet használjuk, annál inkább kezdjük megkedvelni, ezt az igen érdekes és erős lényecskét. Gyakorlatilag bárhova befér, ahol van Fairlight, az árát sokszorosan behozza, leütni nem könnyű, nem csak érdekes immunitása, hanem korrekt méretei miatt is. Az egyik kedvenc lapunk az új kiegészítőből, ami nagy szó, mert véleményünk szerint az eddigi legjobb kis kiegről van szó.





Vörös krónika: Ám míg csak a Ro'galhal gyóntantó az egyik kedvenc lapunk lett, ez a lap (ami egyébként 11.-ként, fájdalomdíj gyanánt a késésért került be az összeállításba) az abszolút kedvencünk a csomagból.  Gonosz Balladák könyve, és ezzel tökéletesen összefoglaltuk a lap lényegét. Rengeteg helyen hasznos, jellemharc-sztár, na meg nehogy már csak Rhattnak jusson az ilyen erős keresésekből.

No comments:

Post a Comment