2012-11-29

Lapelemzés - Ezüst csomag I. első fele

Kézrátétel: Azonnali, counterelhetetlen, olcsó gyógyulás, ami még lapot is húzat. Igaz nem sokat gyógyít, és megeshet, hogy a húzott lapot rögtön el is dobatja az anti-mágiájával, de hasznos kis apróság.

Fehérmágia: Gyógyulós pakliba kötelező, klasszikus lap, ami ráadásul remekül kombózik a Főapáttal, ráadásul hamarosan érkezik a maximum ÉP növeléshez is rúna, amihez kulcslap lesz.

Főapát: Szerintünk az update legjobb Raia lapja, ha pár körig el tudjuk húzni a játékot, (ami gyógyulgatással  nem túl nehéz) iszonyatosakat odasózhat, főleg ha Múltidézzük, vagy kettesével támasztjuk fel Táborparancsnokkal, 3 ÉPvel ráadásul a leggyakoribb leszedések ellen is jól védett.

             

Feketemágia: A Fehérmágia setét ellenpárja, ám elég nagy hátrány, hogy ellenünk is könnyen kihasználhatják, ami a gyógyulások viszonylagos ritkasága miatt, a Fehérmágiánál nem túl nagy gond, sebzés viszont minden pakliban van, így elég könnyen visszájára fordulhat a dolog. Ha a lények sebzéséért is csökkentene max. ÉPt sokkal hasznosabb lenne, így viszont mi leginkább csak side lapként, vagy kizárólag erre építő koncepcióban tudjuk elképzelni.

Életszívó kullancs: A szeretett Manaszívó kullancs fajtársa, ingyen jön, picit nehezebb leszedni, viszont a hatása is kevésbé fájdalmas, főleg elhúzódó játékokban láttuk hasznát (vagy ha kezdéskor behúztunk hármat)

Vámpír sámán: Kis táp Leah kedvenceinek, valljuk be megérdemelten. Kettőért Vámpír lordot lehozni vele, vagy megfogni egy Régi dallamot elég jó biznisz, 1-2 lap azért rájuk férne még, mielőtt versenyerőssé várnak, de kísérletezni már érdemes lehet (és hogy helyet csináljunk neki, végre kihajíthatjuk a Szubreális vámpírt)

           


Szikra: Ártatlannak tűnő kis lap, egészen addig, amíg ki nem rakunk hozzá pár Tűzmágiát, vagy Tűzmanó sámánt (tűz pakliban ez azért nem ritka eset), ráadásul amiért különösen szeretjük, hogy jókor ellőve (pl.: egy Kyorg managömb, vagy Apró kincs után) körökre megakaszthat egy tárgyas paklit. Ingyen. Szívünkcsücske.

A láng marása: Durva táp a tűz pakliknak, egy jó ideig ezután nem hinném, hogy szükségük lenne rá. Egészen elképesztő sebességű győzelmeket lehet vele összehozni, az első Ezüst csomag egyik legerősebb lapja.

8 comments:

  1. A kézrátétel antimágiája inkább zavaró volt nekem, mint hasznos, legalább annyi lehetett volna még, hogy Raia lapot nem lehet neki dobni, mint a bűbűjoknál és akkor rendben van.

    A Fehérmágia és a Főapát kéz a kézben járnak, ez kb az egyetlen új koncepció amit az első ezüst pakli kínál. Jó laphúzással elég gyorsan fel lehet menni akár 50-60 max ÉP-re is. Tapasztalatom szerint a Főapátos pakli, vagy nagyon nyert, vagy nagyon elverték, nyilván némi finomhangolás után sokkal életképesebb lesz a jövőben.

    A Feketemágia szerintem amiatt, hogy csak forrásokra vonatkozik, elég vérszegény, lévén Leahhal inkább a hordázás jellemző, egy tüzes pakliban talán érdekes lenne, de a pont a tűz marása meg ugyanezt nyújtja abban a környezetben, úgyhogy részemről aszem hanyagolni fogom.

    Életszívó kullancs szintén elég gyenge a cikkben leírtak miatt, talán ha lapot húzatna az segítene rajta kicsit.

    (A max ÉP csökkentős rúnához ez a kettő talán hasznos lehet, viszont én találkoztam már a polipos-mocsárlázas paklinak egy olyan verziójával ami átokmurgannyúval meg noth szellemmel volt kombinálva és az nekem sokkal hatékonyabbank tűnt erre.

    A Vámpír sámán 0/1-es értéke nekem elég gyengének tűnik, ha nincs megtámasztva egy nekropolisszal azonnal akkor vélhetően nem húzza sokáig a páston.

    A Szikra gyengének tűnik első blikkre, de a cikkben leírtak pontosan összefoglalják a lényegét. :)

    A láng marásánál a cikkben leírt első mondatot ugyan nem tudtam értelmezni, de én is kiváló lapnak tartom, főleg amiatt, hogy lapot is húzat ami a tüzes pakliknál egyébként is jellemző. A gyorsa pakli pörgés pedig mindig hasznos. Remek a max ÉP csökkentős rúnához is.


    Üdv,

    Tigistappancs

    ReplyDelete
  2. Teszten is elmítettem, de itt ir rákérdezek,hogy az eredeti Szikra lapon van egy tűz jel a közepén,ami a láng marása lapon is van. Nem tudom,hogy hiba-e,végülis még nincs nagy haszna,csak érdekességként mondom.

    Ewokmaci

    ReplyDelete
  3. A szikráról nem hiányzik egy tűz ikon?

    ReplyDelete
  4. Egyelőre lemaradt róla az ikon (már mi is szóltunk róla), majd rákerül, ettől függetlenül tűzvarázslatnak számít.

    ReplyDelete
  5. Üdv!

    Örömmel látom, hogy legalább az ezüst lapok használhatóak lettek, sőt. Szerintem jól eltalált lapok, érdemes miattuk az ezüstöt gyűjteni, de persze itt is vannak töltelék lapok, de azok mindig is lesznek. Bár nem kimondott sztárlapok, de a maguk koncepciójában alapnak számít sok közülük, így egy remekül összeválogatott csomag. Nem is értem, hogy az első zén miért lett tele használhatatlan lapokkal, ha tud a HKK-online ilyen jól balanszolt csomagot is kiadni.

    ReplyDelete
  6. Abszolút egyetértünk azzal, hogy az ezüst csomag jobban összeállítottra sikerült a Zénnél (de mi azt sem tartjuk rossznak.) Viszont tudomásunk szerint, a Zén összeállításánál eléggé meg volt kötve a fejlesztők keze a lapösszeállítás tekintetében, ezért olyan, amilyen.

    ReplyDelete
  7. Üdv,

    az utólsó hozzászólás felkeltette a kíváncsiságomat. Ki vagy mi által volt a kezük megkötve ? ezt lehet tudni ?

    Köszi
    Gamble

    ReplyDelete